Boldogság. Az mi?
Az a tapasztalatom, hogy az érzésekről beszélni vagy azokat körülírni nehéz feladatot jelent a legtöbb ember számára. Persze vannak kivételek, de jellemzően kihívást jelent beszélni az érzéseinkről, egész pontosan arról, hogy mikor mit érzünk.
Keressük a különböző érzésekhez tartozó fogalmakat.
Miért?
Mert több generáció nevelkedett úgy, hogy a szüleitől gyerekként nem kapta meg a milyen érzés ez neked? mit érzel most? kérdéseket.
Ezek a generációk főként tiltásokban (ezt nem szabad, azt ne csináld) és sémákban nevelkedtek. Az érzelmek definiálása kimaradt.
Emiatt nem szoktam meglepődni azon, hogy amikor az ülések végén felteszem a kérdést, hogy érezted ma magadat a beszélgetésünk alatt?, csak egy jól vagy nem jól választ kapok.
Felmerül a kérdés: És akkor mi van a sokkal összetettebb érzéseinkkel, mint például a boldogsággal?
– Boldogság?
– Megvan. Köszönöm!
– Jó, de hogyan? Hogyan lehetséges?
– Önismeret és hosszú évek.
Ahogy a bevezetődben említetted több generáció tagjait, úgy engem sem tanítottak meg arra, hogy milyen tettek milyen érzéseket váltottak ki bennem.
Kamaszként voltak félelmeim, szorongásaim, rossz és jó érzéseim…
Téves hitrendszerekben próbáltam működtetni az életemet.
Fiatalon azt gondoltam, hogy a legfontosabb a boldogsághoz a pénz és az anyagi jólét. Aztán rájöttem, hogy ez csak egy eszköz, amivel megteremthetem a boldogság perceit.
Több évig azt gondoltam, azért fontos a társ az életemben, mert ő fog boldoggá tenni…
Voltak is, akik megpróbálták, de nem sikerült nekik… „Én” elégedetlen maradt.
– Miért?
– Mert amíg rá nem jöttem „Én” mitől boldog, addig a férfi nem tudott boldoggá tenni. Hiszen kívülről vártam valamit, aminek „Én”-ben, belül kellett volna lennie.
– Hogyan „találtad” meg?
– Először is megtanultam „Én”-nel egyedül lenni. A félelmeivel, a szorongásaival, az igényeivel és a vágyaival, „ketten”.
Amikor rájöttem, hogy ez nem is olyan félelmetes, mármint egyedül lenni a gondolataimmal és szembe mertem nézni a démonjaimmal, megjött az áttörés.
Fokozatosan elfogadtam „Én”-t és elkezdtem megszeretni, illetve figyelni a vágyaira és a szükségleteire.
Elkezdtem a pénzt arra használni, hogy kiderítsem „Én” mitől érzi jól magát. Így tudtam meg, szeret felfedezni, utazni, világot látni. Szeret főzni és alkotni. Boldoggá teszi, ha másoknak örömet okoz.
Hosszú évekig „Én” csak a meditáció perceiben élte meg azt a bizonyos boldog egység élményt, ma viszont az önmegfigyelésnek és az önészlelésnek köszönhetően, minden napban vannak boldog percek és órák.
– Gyakori flow-élmény?
– Nevezhetjük így is. Bár „Én” nem olyan rég hallott erről az állapotról. Előbb élte és tapasztalta, mintsem megismerte a pszichológiai hátterét.
A boldogság pillanatai „Én”-nek, amikor nincsenek elvárások és benne van a pillanatban. Legyen ez egy tevékenység vagy a hivatása, egy beszélgetés egy másik emberrel. Tapasztalatom szerint a boldogság megéléséhez a legfontosabb, hogy elvárások nélkül legyünk benne az aktuális jelenben, ahol megéljük a pillanatot.
Ha nincsenek elvárások és nem generálunk a gondolataink által félelmeket, amelyek blokkolják az „áramlást”, megtapasztalhatjuk a boldogságot és az egység élményt.
Egy példa. Amikor a kedvesed átölel, a fejedben ne legyen más gondolat, csak az, hogy Jó, amit az érzéseid generálnak, legyen üres a fejed, ne legyenek gondolatok, CSAK JÓ érzések. Ezt nevezi „Én” a PILLANAT varázsának vagy a pszichológia flow-élménynek. Ilyenkor megszűnhet az idő és a tér, nincs jó vagy rossz, nincs veszteség-nyereség vagy kudarc.
Ilyenkor csak a PILLANAT van és az egység élmény – szabad vagy, az EGO-t kizártad.
– Ez így könnyűnek és egyszerűnek hangzik. Az is?
– Nem az.
Elkerülhetetlen a kitartás, az elszántság, a kíváncsiság az élet irányába, fontos, hogy kihívásként éljük meg a nehézségeket és elengedhetetlen a gyakorlás. Könnyedén, nem görcsösen túl akarva, hanem áramoltatva.
Ami viszont még ezeknél is fontosabb: a döntés és a belső igény – szeretném megtapasztalni a BOLDOGSÁG és az EGYSÉG élményt.
Összességében mindezekkel megtapasztalható a PILLANAT varázsa.
„Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.”
Márai Sándor, író