Döntések
Naponta számtalan döntést hozunk, szinte attól a pillanattól kezdve, hogy felébredünk: kávéval vagy teával indítsuk a napot, fürdő vagy zuhanyzás, édes vagy sós reggeli, mit vegyünk fel, milyen útvonalon közelítsük meg a célunkat. Ezek a rutinszerű döntéseink, amelyekkel jellemzően egyszerűen elboldogulunk.
– Könnyen vagy nehezen döntesz?
– Most már könnyen és gyorsan, viszont a privát kapcsolataimban megesik, hogy nehezen. Ilyen például a szakítás, legyen szó párkapcsolati vagy baráti viszonyról. Azokban a helyzetekben, mint minden ember, el tudom bizonytalanítani magamat és beindulnak a dilemmák. Ezért előfordul, hogy kívülről kérek segítséget.
– A boszi segítőhöz megy, hogy tudjon meghozni egy döntést?
– Van, hogy igen. Hiszen érzelmileg érintett vagyok a saját életemben és olyankor nekem is jól jön az objektív vélemény.
– És a Tanítód, a Hang? Ő nem segít?
– De, igen. Tőle spirituális útmutatásokat kapok.
Főleg arra mutat rá, hogy a döntéseimnél az első felismert és megfogalmazott a helyes, ami jellemzően egy érzés, és gondolattá, fogalommá vagy szavakká alakul. Ez több éve működik.
– Ha ez bevált, akkor miért nem ezt alkalmazod?
– Alkalmazom, de emberből vagyok…
Ahogy mondtam is, egyre kevesebb olyan területe van az életemnek, ahol nehezen döntök, de megesik, hogy „Én” elbizonytalanodik.
Azt megfigyeltem, hogy ha az érzésből jött gondolatot kérdésekkel elkezdem felülbírálni, bekövetkezik az elbizonytalanodás és ebből alakulnak ki a dilemmák. Ez az az állapot, amikor az ész és az érzelem vitába szállnak egymással.
Számtalanszor vissza tudok térni az eredeti felismeréshez, de megesik, hogy nem. És mivel nem szeretek vívódni, amint felismerem, hogy elakadtam, a megfelelő emberhez fordulok.
– Valamelyik barátnődhöz?
– Nem.
Tizenkét éve vannak segítőtársaim, akikről tapasztalatból tudom, hogy objektíven rávilágítanak arra, mi okozza az elakadást, miért nem tudok dönteni.
A barátaimmal beszélgetni szeretek és eszmét cserélni. Mivel ők szeretnek és érzelmileg el vannak köteleződve mellettem, úgy gondolom, nem tudnának objektíven, kívülállóként segíteni. És ez nem azt jelenti, hogy felismerésekhez sem tudnak juttatni. Sőt, egy-egy jó kérdés vagy más megközelítés sokat segíthet és volt is rá példa.
– A segítőid mindig átbillentenek?
– Persze. Azért fordulok hozzájuk.
– A hivatásodból kiindulva, mi a tapasztalatod, miért döntenek az emberek nehezen?
– Ez nagyon összetett…
Az elmondottakon felül az a tapasztalatom, hogy ha egy embert gyerekkorában folyamatosan felülbíráltak, ha nem tapasztalhatta meg (mert nem kapott megerősítést), hogy tud jól dönteni, idősebb korában döntési helyzetekben bizonytalan lesz.
Meglátásom szerint elengedhetetlen az önmagába vetett hit, hogy tud jó döntéseket is hozni, de ehhez szükséges a tapasztalat és a bátorság.
Számtalan embernek félelmetes a döntési helyzet, mert valahol legbelül érzékeli, hogy a későbbiekben együtt fog élni a következményeivel.
És itt van még az érzelmi felnőtté válás… Ha valaki nem mer felnőni, az dönteni sem nagyon mer majd. Hiszen ez felelősség.
– Mi van akkor, ha nem döntünk?
Véleményem szerint: a legrosszabb döntés a nem döntés, mert abban az állapotban A és B választása helyett behelyezkedünk középre a dilemmáinkkal és a félelmeinkkel. És minél tovább maradunk abban az állapotban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megbetegítjük magunkat, mert elakad bennünk az élet energiája. Blokkolódunk és átadjuk a döntést.
Majd csak megoldódik valahogy… Majd csak lesz valahogy… Bennem ilyen estekben felmerül a kérdés, vajon melyik a jobb megoldás: merni dönteni az életünkben/életünkről vagy vállalni, hogy helyettünk döntenek?
Személy szerint ez utóbbit azért nem szeretem, mert előfordulhat, hogy olyan döntés születik a saját életemben, ami nem a sajátom, amiben nem érzem jól magam.
Szeretek döntéseket hozni, mert rájöttem, nem jó olyan életet élni, amiben a sorsomat nem „Én” irányítja.