Blog

Hitecskéből vajon mi lehet?

nő lámpással a kezében

Hogy lehet hinni valamiben, amiről nem tudod biztosan, hogy van? Nem látod, nem tudod megérinteni és nem tudod, hogyan magyarázd el magadnak Isten volt, van és létezik. Főként egy olyan világban nehéz ez, ahol az embernek mindig tudnia kell mindent, kell a bizonyosság. Tudni akarja, valóban szereti-e párja, tudni akarja, hogy mi lesz vele holnap vagy akár hosszú évek múlva, és azt is tudni akarja, hogy amit az elbeszélő mond, valóban igaz.

– Egy kívülálló honnan tudhatja, hogy amiket elmondtál az előző beszélgetésünkkor, valóban megtörtént események sorozata és nem a fantázia szüleményei?

– Nem tudhatja. Az egész hozzáállás és hit kérdése. A jó megközelítés: el tudom-e hinni.

A beavatásom ideje alatt szinte minden Magyarországon létező vallási felekezet és gyülekezet képviselője megtalált. Mindegyik meg akart győzni arról, hogy közöttük van a helyem, mindegyik arról győzködött, hogy az övék az igaz hit és közöttük rátalálok a megváltásra.

Egyikhez sem csatlakoztam, mert nem tudtam elhinni, amiket mondtak.

Mindenkinek alázattal és tisztelettel megköszöntem, hogy megosztotta velem az ő vélt igazságát és hozzátettem, érzem, hogy nem ez az én utam.

Akkora már hittem, nincsenek véletlenek és ez lett az elsődleges szűrőm, amin keresztül össze tudtam rakni a hitrendszeremet.

A sok minden hatására hívő ember lettem, de nem vagyok vallásos. Nem tartozom semmilyen gyülekezethez vagy felekezethez, de mindegyiket tiszteletben tartom.

– Vallásos családban nevelkedtél?

– Inkább úgy mondanám, hogy konzervatív, hívő családban.

Szovjetunióban születtem (ami ma már nem létezik) és amikor gyerek voltam, még javában a kommunizmus szelleme próbálta irányítani az embereket. Az Istenben való hit tilos volt és a mi településünkön névsort is írtak a templomba járókról, sőt a párttagok nem is járhattak templomba. A felmenőim mindegyike református hit szerint meg van keresztelve, engem is beleértve. Szüleim csak ünnepekkor jártak el templomba, anya köztisztviselő volt, apám pedig az akkor még létező kolhoz (Magyarországon TSZ) alkalmazottja volt.

Nekem olykor a nagymamám beszélt a hitről és Istenről. Ő tanította meg a Mi Atyánkat azért, hogy ha félek és elmondom, gondoljak arra, nem vagyok egyedül.

Gyermekként általa Isten a fantáziámban a Télapóval volt hasonló. Úgy képzeltem, ül valahol a felhők felett és figyeli, hogy a Földön minden rendben legyen.

Vasárnaponként volt, hogy elmentem nagymamámmal templomba, ez 15 éves koromig tartott. Miután első áldoztam, nem mentem többet. 17 évesen kiolvastam a Bibliámat, ami akkor már két éve megvolt. Nyugtáztam, hogy nem egy leányregény, de egy év leforgása alatt elolvastam. Félelmetes volt. Az én Istenképem addig egy jóságos, végtelen szeretettel és türelemmel rendelkező, megbocsátó Öreg Úrhoz kapcsolódott. A Biblia pedig egy mindent látó, büntető és számon kérő félelmetes valamiről írt.

Mind ezt most nagyon leegyszerűsítve mondom, de a lényegét tekintve, az elképzelésem és a leírtak nem passzoltak.

A Mi Atyánkat az érettségi ideje alatt este és reggel elmondtam. Úgy gondoltam segített, mert a végén mindenből kitűnőre érettségiztem. Aztán tizenkét évre megszakadt a kapcsolatom Istennel. Olykor-olykor imádkoztam vagy hálát adtam Neki, de azokban az években, főként az önmagamba vetett hitet erősítettem és gyakoroltam.

Majd harminc éves koromban végső elkeseredésemben újra és rendszeresen el kezdtem imádkozni, de a kérdéseimet hiába tettem fel, válasz nem érkezett és hiába kértem bármit is, nem teljesítette a kéréseimet. Gondoltam ezt akkor.

Néhány év elteltével, amikor visszatekintettem, ismertem fel: kaptam üzeneteket, csak nem tudtam értelmezni és a kéréseimet is teljesítette, csak nem úgy, ahogy én akartam. Nem jól fogalmaztam meg a kéréseimet, akkor még nem beszéltünk közös nyelvet.

– Említetted a saját hitrendszeredet. Milyen az?

– Keresztény alapokkal, spirituális síkon gyakorlom a hitemet. Vagyis szellemi síkon állok kapcsolatban Istennel és a Hang az én vezető szellemem.

Az Öreg Úr képe megváltozott, mert ma már Istenre kettős energiaként tekintek. Úgy hiszem, női és férfi energiából van. Ami viszont nem változott: továbbra is jóságos, végtelen szeretettel és türelemmel rendelkezik, megbocsátó, elfogadó. Örül, ha végre egy-egy ember megtalálja, hogy mitől boldog, annak meg végképp tud örülni, ha mi emberek tudunk szeretni.

A hitem nem dogmákon alapul. Hiszek a lélek  újjászületésében, a reinkarnációban. El tudom fogadni, hogy mindegyik vallásban van igazság és számtalan jó útmutatás az emberek számára az élethez. Tudom, hogy ezeknél a legfontosabb az értelmezés, mert helyesen értelmezve válnak tanításokká.

A könyvespolcomon, a Bibliám Szepes Mária „Mágiák” című kötetei, Müller Péter könyvei és Carl Gustav Jung pszichológia tartalmú művei között pihen. Vagyis a hitrendszerem nyitott, széleskörű, elfogadó.

A Teremtőt viszont Istenként szólítom meg, mert amikor imádkozom és ezt magamban kimondom, átjár a végtelen szeretet érzése. Amikor Őt megszólítom, átjár az egység élménye. Kipróbáltam más megszólításokat is, de azok nem tudták bekapcsolni az érzések körforgását. Ennek a miértjét abban láttam meg, hogy már gyermekként eszerint alakult ki bennem Hozzá kötődés.

Úgy hiszem, nem véletlen, hogy egy magyar, keresztény családba születtem. Itt és ezekkel a tapasztalásokkal van feladatom. Ha másként kellene, hogy legyen, valamelyik másik égtájon egy másfajta hittel rendelkező családba érkeztem volna. Az elmondottak összességéből volt bennem az az érzés, hogy mi lesz a saját utam és visszatartottak attól, hogy bárhova csatlakozzak.

A tapasztalásaimnak és a felismeréseimnek köszönhetően az elmúlt évek alatt a hitem annyira megerősödött Istenben, hogy nem csak hiszem a létezését, hanem tudom, hogy van. Vagyis a beavatásomnak lett egy olyan eredménye is, hogy a hitecskémből erős hit született.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük