Igen vagy Nem?
Egyszerű szavak, amelyek közül a NEM-et nagyon sok ember nehezen meri kimondani. Hogy miért? Jellemzően, mert meg akarnak felelni másoknak, mert nem akarják elveszíteni a hozzátartozóik szeretetét, nem szeretnének megbántani másokat, esetleg konfliktuskerülő típusok.
De így lehet-e igazán önmaga az ember?
– Tudsz NEM-et mondani?
– Hét éve igen, de nagyon nehezemre esett elkezdeni…
– Miért? Konfliktuskerülő voltál?
– Nem. Nem voltam konfliktuskerülő. Sőt.
Ellenben „Én” nagyon meg akart felelni a hozzá közel állóknak és így próbált kuncsorogni a szeretetükért. „Én” valahogy úgy gondolta, ha nem mond NEM-et, jobban el- és befogadják, ettől majd jobban fogják szeretni.
Nagyon meg akart felelni és a kötelességtudata is nagy volt. Na meg az empátiája. Az IGEN-t a NEM helyett főként azért választotta, mert az első érzése és gondolata egy-egy idevonatkozó élethelyzetben az volt, hogy mit fog érezni a másik ember. Vajon hogy fog esni annak a másik embernek, ha a NEM-et kimondja. Hiszen a NEM elutasítás. És senki sem érzi jól magát, ha elutasítást vagy egy kezdeményezésre visszautasítást kap.
Akkoriban „Én” mások kedvében járt és háttérbe szorította a saját igényeit és olykor a szükségleteit.
– Mi generálta a változást?
– Mint számtalan változásnál, a belső igény…
Kezdtem azt érezni, hogy túlvállalom magamat, és „Én”-nek egyfajta diszkomfort érzete is lett.
Úgy érezte, ad és ad, de ő ennek a töredékét sem kapja vissza.
Aztán elgondolkodtam ezeken és rájöttem, valamit nagyon nem jól működtetek.
Miután meglett a felismerés – mint szinte minden pontos megfogalmazott igénynél – „beérkeztek” a segítők és első körben kaptam két jó útmutatást. Az egyiket egy iskola igazgatójától, ahol éppen akkor tanultam. Ő rávilágított, hogy amolyan megosztó személyiség vagyok.
Azt mondta, hogy azok, akik szeretnek, nagyon fognak szeretni és ragaszkodni hozzám, de azt is hozzá tette, számtalan olyan ember lesz, akinek ellenszenves leszek. – Nem kell, hogy mindenki szeressen és elfogadjon. Nem kell mindenkinek megfelelni, mert az nagyon fárasztó dolog. Jobb, ha megbarátkozol ezekkel és elkezdesz NEM–et mondani – mondta. A szavai bevésődtek, de még nem tudtam hova tenni azokat.
Nem sokkal később Paracelsustól, az első európai orvostól (1493-1541) olvastam az IGEN és a NEM kimondásának a fontosságáról.
Paracelsus már 600 évvel ezelőtt leírta: „Ha igen van a szívedben, akkor mondjál igent, még akkor is, ha az gonosz. És ha nem van a szívedben, akkor mondjál nemet, akkor is, ha az gonosz.”
Valójában ez nagyon megérintett, mert akkor ismertem fel, fontosabb őszintének lenni, mint mások megítélése szerint – jónak.
– Hogy fogtál hozzá?
– Egy adott szituációban, ha kaptam egy kérdést, jeleztem, szeretném végiggondolni a lehetőséget. Így időt nyertem ahhoz, hogy rájöjjek, milyen érzések vannak bennem. Ezzel lehetőségem volt átgondolni többek között azt is, mi lehet a legrosszabb következménye annak, ha valamire nemet mondok.
Ezeknek köszönhetően az életem ezen területén is közelebb kerültem „Én”-hez.
Fokozatosan megtudtam, neki milyen értékek fontosak. Milyen értékrend szerint szervezi az életét, mi az ő belső szűrőrendszere, mi számára a legfontosabb.
– Önzetlenből önzőbe?
– Attól függ, milyen szemüvegen keresztül nézed. Ha kritikus és rosszindulatún, akkor igen. Amennyiben a jóindulatú és megértőn át nézed, akkor: önfeladásból, alárendelődésből – egészséges önzés.
– Az milyen?
– Nem makacsságból vagy dafkéból mondasz NEM-et.
Tisztában vagy azzal, hogy önmagad számára attól még jó ember vagy, hogy valamit nem vállalsz be. Tudod, hogy szerethető és szeretetre méltó vagy, annak ellenére, hogy kimondtad NEM.
NEM-et mondasz olyan lehetőségekre, amikről tudod, hogy nem férnek bele az értékrendedbe.
NEM-t mondasz, amikor felismered, hogy a saját szükségleteid kerülnek háttérbe, ha ezt nem teszed meg.
Ha már tisztában vagy azzal, mennyit érsz, milyen értékek vannak benned és elfogadod önmagad, tudni fogod, hogy szerethető vagy és nem akarod bizonygatni, hogy miért…
„Senki sem lehet boldog addig, amíg más emberek vagy események áldozatának érzi
magát. Nagyon fontos megértenie, hogy az ember mindig maga dönt az életéről,
bárhogyan alakul is. A saját életének maga az igazgatója. Ön a parancsnok.”
Laurent Gounelle – francia író