Blog

SzenvedÉlj

Számtalanszor találkozom azzal, hogy az emberek hiányolják a szenvedélyt az életükből.

Tapasztalataim szerint, ez az igény főleg több évnyi párkapcsolatban élés után vagy pont, hogy párkereséskor jelenik meg.

A latin passio szenvedés és passion szenvedély között csak egy betű különbség van és magyarul is egybecsengenek.

Amikor a klienseimnek rávilágítok arra, hogy az az ember, aki megéli a szenvedélyt, egyfajta szenvedést is megtapasztal, a legtöbbjük azt fogalmazza meg, hogy a szenvedést köszöni, de nem kéri. Vagyis a szenvedés lehetőségét a legtöbb ember szeretné elkerülni.

De akkor mi mást lehet beintegrálni helyette? Egyáltalán lehetséges?

– Számodra mit jelent a szenvedély?

– Évekig, egészen pontosan két évig, a házasságomból hiányzó tüzet jelentette.

Tíz éve voltunk együtt, amikor beütött nálam valaminek a hiánya. Egy hiányérzet. Amikor megpróbáltam a férjemnek megfogalmazni, csak úgy tudtam körülírni, hogy a kapcsolatunk elvesztette a fényét és tüzét.

Alig húsz éves voltam, amikor összejöttünk. Konzervatív családban nevelkedtem és tervszerűen valósítottam meg mindent. Akkoriban nem foglalkoztam a lelkemmel, csak minták és megvalósítandó tervek voltak. Karrier, férj, jólét.

De a harmincadik születésnapom éjszakáján utat tört magának a lelkem. Hangot adott és megkérdezte, hogy ennyi? Kimagaslóan jólétben éltem, sportkocsit kaptam a születésnapomra, sikeres volt a férjem…

És te? – szólt a lelkem. És „Én” nem volt sehol. Nem volt saját élete, valaki másét élte és abban nem találta meg a boldogságot.

Elváltunk és elindultam megkeresni, mi hiányzik „Én”-nek.

Az első kalandom után meg tudtam fogalmazni: szenvedélyes kapcsolatra vágyom. Szenvedélyesen akarok élni. Be is vonzottam minden élethelyzetet és szereplőt ehhez az élettervhez. Iszonyatos mélységeket és magasságokat éltem meg. Olykor az életemet is kockáztattam a szenvedély érdekében.

– Nekem ez kicsit önpusztítónak hangzik…

– Az is volt. Akkoriban tapasztaltam meg, hogy van őrangyalom. Háromszor mentett meg. Az utolsónál, amikor már mások életét is kockára tettem, megjött a felelősségérzetem és leálltam.

– Hogyan?

– Egy évre bezárkóztam. Valamelyest elszigetelődtem és elkezdtem átalakítani a jellememet. Átértékeltem az addigi szenvedélyes életemet, kialakítottam egy értékrendet és egy szűrőrendszert, közben naplót írtam, meditáltam, beszélgetéseket folytattam a Hanggal és eljártam pszichoterápiára.

– Végeredmény?

– Lett egy, a hétköznapi emberek számára is normális párkapcsolatom. Erősebb lettem, mint valaha és elkezdtek rám találni segítőként az emberek.

– Ez nagyon szépen hangzik. Miért érzem úgy, hogy még sem volt az?

– Talán attól, hogy amin keresztül mentem és akivé váltam, mégsem voltam hétköznapi értelemben normális. Másként, többet és máshogyan érzékeltem, mint amire egy „normális” férfi vágyakozik.

A spirituális tudásom miatt, a földi, női vágyaim miatt nem volt könnyű velem együtt lenni/élni. Egy kedves férfi ismerősöm az egyik eszmecserénk alkalmával ki is mondta, hogy szerinte nem egyszerű a partnerem dolga. És igaza volt.

– Miért?

– Akkoriban még nem tudtam együtt működtetni magamban (összesimítani) mindazt, amit tanításként fentről kaptam a földi, női szereppel és az ösztönvágyaimmal. A vágyaim között továbbra is ott volt a szenvedély.

A partneremet összezavarta a tiszta „fény” „Én”-em meg a „sötét”, szenvedéllyel megspékelt női „Én”. Állandóan megkérdőjelezte a spirituális szemléletemet, amikor „beavattam” a szenvedéllyel teli, női ösztön életembe.

Aztán némi idő elteltével rájöttem, nem tudok együtt élni valakivel, aki nem elfogad, hanem bírál és megkérdőjelez.

Kiszálltam.

– Azóta?

– A folytatás egy ideig egyedül. Szenvedély nélkül.

A hozzám forduló emberekre fókuszáltam. Egyre több sikerélményem lett. Láttam, hogyan teljesednek ki életek és hogyan teljesednek be kapcsolatok.

A saját életembe elfogadóan belesimultam.

A meditáció és a Hanggal való beszélgetések megmaradtak.

És nekivágtam kideríteni a szenvedély körüli szürke foltomat…

Sokat olvastam és kutattam a szenvedéllyel kapcsolatban.

Megtudtam, hogy a pszichológia ebben a témában igen csak gyerekcipőben van.

De rátaláltam az ókori filozófusok – Platon és Arisztotelész – meglátásaira, akik érthetően körvonalazták a szenvedéllyel kapcsolatos elgondolásaikat.

Platon például úgy gondolta, hogy a szenvedély az embert az állatias ösztönök és a testi vágyak irányába taszítja, az értelem pedig az istenség felé emeli. Az ő megközelítése szerint a szenvedélyes emberek kiszolgáltatott lények, akik szenvedélyük rabjai lesznek, miután elveszítik az uralmukat a vágyaik és az érzelmeik felett.

Arisztotelész már elnézőbb és megértőbb volt. Szerinte a szenvedély kifejezetten emberi tulajdonság, ami miatt nem kell szégyenkezni, mert az emberi működés lényegét is jelenti. Ugyan-akkor úgy gondolta, hogy szükséges szabályozni a szenvedélyt annak érdekében, hogy elkerülhesse az ember a negatív következményeket.

Viszont némileg elszomorított a dán filozófus és lutheránus teológus Søren Aabye Kierkegaard (19. század) állítása, amely szerint a szenvedély nélküli élet mintha-létet jelent.

Az infók begyűjtése után kielemeztem magam és az addigi szenvedélyes életemet. Így kiderült számomra, hogy szeretném kontroll (szabályozás) nélkül, könnyedén élni az életemet, nem szeretek szenvedni, de mintha-létezni sem szeretnék…

Majd arra az elhatározásra jutottam, hogy keresek a szenvedély helyett valami mást. Valamit, ami nem tartalmaz ennyire kettős és szélsőséges energiát.

– Gondolom meglett. Hogyan?

Volt egy komoly balesetem. Budapesttől pár kilométerre élek és az egyik hazaút alkalmával a kétsávos úton (ahol egyáltalán nincs kijelölt gyalogos átkelő) elestem és majdnem elgázoltak.

A bal térdemet szétzúztam, nem tudtam lábra állni. Hosszú percekig álltam, abnormális pózban az úton, abban reménykedve, hogy valaki csak fog segíteni és nem fognak elgázolni. Több autónak le kellett lassítania, hogy kikerüljön, de senki sem kérdezte meg, segíthet-e.

Sok idő eltelte után egy motoros fiatalember odajött, letámogatott az útról és hazajuttatott.

Jó néhányszor volt már halálközeli élményem, de ez mégis más volt.

Otthon, miután leszedtem magamról a szétszakadt ruhadarabjaimat és leápoltam a térdeimet, sokkot kaptam – lepörgött előttem, a teljes halálközeli élményem.

Majd kaptam egy másfajta sokkot: – ÉLJ! LÉTEZZ!

Szinte abban pillanatban tudtam, ez mit jelent.

Felülírta „Én”-ben a szenvedélyt. Megtaláltam, amit kerestem.

– És, mi az?

– Az élvezet. De nem a hedonista fajta…

Attól az estétől kezdve már nem vágyom a szenvedélyre.

Élvezettel élem az életemet. Élvezem, hogy élek és létezem; élvezem az ételek ízét; élvezem a reggeleket; élvezem a hivatásomat; élvezem a pillanatot; élvezem, hogy szerethetek; élvezem a szexet; élvezem a zenét; élvezem a táncot; élvezem, hogy spirituálisan gondolkodó nő vagyok.

– Hamarosan itt az év vége. Mit kívánsz az embereknek?

– Az elmondottak után? Szerinted?

Élvezzék, hogy élnek és egészségesek! Élvezzék, hogy léteznek!

Éljenek, nevessenek és szeressenek!

Túlgondolkodás és szenvedés nélkül Éljenek!

 

https://www.youtube.com/watch?v=qKFMK2eDWeQ&index=7&list=PL4gaaFqM81b9_YoIDuX337rWgjJq4CpO8

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük